2009. október 10., szombat

Fárasztó szombat


Nekem mindig olyan fárasztó a szombat. Nem is tudom miért, azt hiszem túl sok mindent hagyok erre a napra a munkavégzésből, de ehhez annyira hozzászoktam míg dolgoztam, hiszen ez volt nekem a szabad nap. Ígyekszem jó margittai szokás szerint finom és ízletes húslevest főzni, kitakarítani, készülni a vasárnapra...mégis szokszor odajutok, hogy nagyon elfádadok és nemsok látszik az eredményből. A mi még szombathoz kötődik, h ha el is akarok érni a gyülekezetbe akkor korán kell kelni..ennek meg az előzménye, h időben kell lefeküdni.

 Azt kell mondjam, h Salomé átrendezte az alvásrendjét. Nem akar már délelőtt szundizni.A tegnap annyit kinlódtam vele, közben rájöttem h semmi értelme. Hát akkor alszunk egy nagyot délután..remélem én. Már alszik 1 órája, de vajon meddig? Kíváncsi vagyok. Az éjszaka nagyon rossz volt, mert a kis csöppség nem tudott valami miatt aludni, 2 óra után felébredt és kb 4 óráig nyafogott, sírdogált, vagy a foga jön vagy túl sokat evett tegnap vacsira, este majd lesz fogellenőrzés.

Addig is én megyek sürögni-forogni a konyhába. remélem addig kész leszek, míg aprócska ébred.

3 megjegyzés:

Siko Margit írta...

nagyon jo ez a kep,aranyos vagy draga.

Hajni-Lea írta...

tanusitom, hogy nagyon finom volt a vasárnapi húslevesed,és a mustáros csirke is....puszika:))

Módi Noémi írta...

Jaj de szép vki...:) jól áll neki a narancs szín...cuki:*