2010. január 16., szombat

Szombat

 Sokszor elgondolkodom mit tudtam ma csinálni, alig látszik valami és a nap eltelt. ha Saloméval kettesben vagyunk akkor általában az idő legtöbb részét vele töltöm el. Mikor ma elaludt nagyon elkezdett fájni a fejem, gondoltam a szundítás segít, de sajna nem így volt. Bevettem egy gyógyszert, majd ismét lefeküdtem csak hogy arra a kiscsaj is ébredt. Na de meggyógyltam, nagyon imádkoztam mert ilyan fejfájást még nem igazán tapasztaltam. Délután egy keveset kimentünk, Efinek vittünk kaját, Salomé egyet járt-kelt, én meg levegőztem.

A kis apróság olyan akaratos, mindent ki akar vívni magának, de nem lehet. Néha sírás is van nálunk. Ma ismét örömem van, m használtuk a bilit. Pár napja pihent. Remélem mielőbb hozzászokunk ú igazából. Elérte azt is h nem csak rombolja az én tornyaimat, hanem ő is épít és mondja is h tornyot, persze az ő nyelvén. Sok szót ismer, de még mi nem mindig tudjuk melyik mire vonatkozik, m van ami eléggé haszonlít: ma- az maci, majom, stb. Sokat játszunk mindenfélét, rajzolunk, és közbe néha megnézzünk egy -egy részt a Hófehérkéből. Tanulunk imádkozni, ami már jól megy evés előtt. Hogy mit mond azt csak ő tudja, de lényeg h ima...Áldja meg az Úr h egészségesen fejlődjön...minden területen.

A legkisebb családtag főleg este aktív, mocorog és minden reggel kap puszit már pár napja Salométól. Hogy hogy nem látta az apját és utánozza, ma reggel kitakart és kereste a pocaklakót. Tudja vajon ú igazán ...lehet még nem de majd meg fogja.

4 megjegyzés:

Márta-Zsófi írta...

De édes:)
Gyertek el, hogy Zsófi is küldhessen puszit a pocaklakónak.
Ne bánd, hogy az idő nagy részét Saloméval töltöd, ez a legnagyobb befektetés most, és tudod hogy mennyire meghatározó az első két-három év,a biztonságérzet, a közelséged, a közös játék, mese, mondókázás megalapozza a fejlődését a kis "Salomiónak", ahogy Zsófi mondja. Olyan édes, kicsit keveri a nevet a Sámuellel. Ma rakta a betűszőnyeget sé azt mondja a Q betűre, ez Gréti betű, Gréti Salomió anyukája. vAGY HA LÁT VALAMI RUHÁT AMI NEKI MÁR KICSI VAGY NEM AKAR FELVENNI VALAMIT(mert ritkábban igaz d ekezd válogatni a ruhák közt), AZT MONDja " Ez nem jó nekem , Salomionak való"


Hiányoztok!!!
Márti

Siko Margit írta...

Draga gyermekek, olyan edesek most mikor fegeznek fel dolgokat ,mikor beszelni akarnak es probalgasak ha meg nem jola akkor is de sikerul elobb utobb.mar nagyon varom h talalkozunk en is osztogasak puszikot.

Gretta írta...

cuki gyerek az unokahúgom!!!!

M K írta...

Jól értettem? Babát vártok?
:)
Lemaradtam valahol a net hiánya miatt.
Gratulálok, ha igen.